az egyik leglámúrosabb, legexpresszívebb költő a kellően nyálas (és itthon sajna kevéssé ismert) pablo neruda.
igen, ő írt 100 szívhez szóló szonettet asszonykájának, matilde urrutianak. nem egyet vagy hármat, hanem kapásból SZÁZAT. ez azért már valami, nem? (nekem ő az egyik kedvenc költőm, így elfogult vagyok a verseivel szemben, mea culpa <3)
pablo bácsinak nem kellett a boltba mennie egy kis sármért, és ehhez még hozzájön az is, hogy verseket is tudott írni, nos, nem csoda ha triplázott feleségek terén. első feleségétől (marie) el se vált, amikor a másodikkal (delia) már összebútorozott, a harmadikkal (matilde) is hasonló körülmények között került össze.
matilde egyébként énekesnő volt, és 1946-ban egy koncertjén találkozott pablo-val és nejével. és mit vett észre neruda? matilde vörös haját. no kidding. 1949-ben kezdődött a viszonyuk, delia persze mit sem sejtett. igaz a házasságuk nem számított legálisnak, mert akkor még nem vált pablo az első nejétől sem. végleg 1955-ben hagyta el delia a költőt.
innentől nyíltan vállalták a kapcsolatukat, ám a költő nem volt túlságosan hűséges hozzá sem. matilde elnézte a költő viszonyait, vagy simán kiagyalt kis bosszúkat (pl. hites ura ellen szavazott, aki a politikában is jártas volt) amiket persze véghez is vitt. amikor hozzáment mindent hátrahagyott, hogy nerudaval lehessen 0-24.
neruda santiagoban épített egy titkos szerelmi fészket matilde-nek (la chascone). ebben a házban van a híres kétfejű festmény az énekesnőről, amit neruda festett: egyik arca amit a publikum ismert, a másik amit csakis a költő. egyébként a festményen neruda arcképe is bele van matilde hajába festve, utalva titkos románcukra.
matilde neruda 1951-től írt verseinek volt a múzsája, a 100 love sonnets-ről nem is beszélve.
1966-tól voltak házasok (igen, hivatalosan).
i cant help, de nekem is ez az egyik kedvencem.
neruda 1971-ben kapott irodalmi nobel díjat.
1973-ban szívrohamban hunyt el, de politikai tevékenysége miatt sokáig témáztak azon, hogy esetleg eltették szegényt láb alól.
matilde könyvet írt my life with pablo neruda címmel, amit halála után 1 évvel, 1986-ban adtak ki.
<3 napsugár <3